A makrobiotika meddőségre gyakorolt jótékony hatása

Fogadjátok szeretettel egy kedves ebédelőnk referenciáját, aki arról mesél, hogyan segíthet a makrobiotika meddőség esetén. És ne feledjétek továbbküldeni hasonló egészségkihívással küzdő ismerőseiteknek, barátaitoknak, családtagjaitoknak!

„Sok év sikertelen gyermekvállalási kísérletei után, lényegében minden lehetséges hagyományos orvosi és alternatív gyógyászati procedúra kudarca után, közel a negyvenhez úgy döntöttem, egyvalamit vagyok hajlandó még kipróbálni: olyat, ami nem fáj.

A leletek szerint mindketten egészségesek voltunk, de ettől csak még nehezebb volt elviselni vagy áthidalni az ismeretlen problémát. Akkor összesen két internetes beszámoló volt hozzáférhető a makrobiotikának a meddőségre gyakorolt jótékony hatásáról, sokkal több szólt az endometriosisban, daganatos és autoimmun kórképekben szenvedő betegek gyógyulásairól a módszer segítségével, de mivel alapvetően sem vagyok nagy húsimádó, olyan tabletta meg injekció meg már szinte nem létezett, amit én nem próbáltam volna, eldöntöttem, hogy legalább fél év esélyt adok ennek a furcsa diétának. Megvettem az ide tartozó, alapszintű könyveket, egy törzsvásárlói kártyát egy reformboltba, kértem a férjemmel együtt egy személyes konzultációt Sebestyén Szilviától, aztán jó három hónapig éheztem, mert a könyvekben leírt recepteknek csak egy szűk spektrumát tudtam önállóan elkészíteni – sok növényről azt sem tudtam, micsoda. Édesvízi halat és rákot továbbra is ettem, meg az előírt gluténmentes gabonaféléket, zöldségeket.

Nagyon hiányoztak a fűszerek – ezekre később engedélyt kaptam – meg a tejtermékek, amikből azelőtt rengeteget fogyasztottam, és az új „konyha” feltöltése bizony nem volt kis anyagi teher. A működtetése már nem kerül többe, mint egy átlagos háztartásé, csak a kezdeti beszerzések igényelnek ráfordítást és sok-sok olvasást. Lecseréltem a műanyag edényeket üvegre, beszereltettünk egy vízszűrőt, azután rátaláltam az első vidéki makrobiotikus „Marika és Éva konyhára”, ahol megfőzték nekem az előírt menüt, így munka mellett már nem volt állandó probléma az ételek elkészítése. Azt nem állítom, hogy mindet maradéktalanul finomnak ítéltük, de ennyi áldozat nem volt sok a célért. A férjem is csatlakozott – aki azelőtt le nem mondott volna a csülökről Pékné módra, értem megette a bulgurt meg a tofufasírtot.

adzukibabburger

Ő fogyott a diétától, nekem négy hónap alatt megszűnt a korábban gyakori migrénem, és öt hónap múlva, adva egy utolsó esélyt még egy utolsó orvosi beavatkozásnak (ez volt a tizenegyedik kísérlet, a makrobiotika előtti tíz nem működött) megtudtuk, hogy babát várunk. A hat hónapig tartó terhességi hányások miatt átmenetileg feladtam a diétát, két rosszullét között nemhogy egy kanál kölest, de egy szál ropit sem tudtam megenni, mivel azonban megtapasztalhattam a sokrétű jótékony hatását, egy részleges, heti három-négy napos formában még tervezem, hogy visszatérek rá.

Hálás vagyok mindazon segítségért, amit a diétában jártas szakemberektől és az orvosunktól kaptunk, és szeretettel ajánlom a makrobiotikát  a migrénes illetve a nem tisztázott eredetű meddőségben, endometriosisban szenvedő ismerőseimnek, betegeknek.”

Dr. Szakszon Katalin, orvos

Szólj hozzá!