Diagnózis: rosszindulatú vastagbéldaganat és lisztérzékenység

Csilla már hallott a makrobiotikáról, amikor kiderült, hogy rosszindulatú vastagbéldaganata van és lisztérzékenység okozza az egyre súlyosbodó tüneteit.

Már az is csoda, hogy pár hónappal a műtét után kicsattanó egészségben, életvidáman diskurálunk Eger egyik vegán bisztrójában, hát még Csilla kijelentése: „Mintha beteg sem lettem volna…”

A történet részleteit itt olvashatjátok.

Hallottam a makrobiotikáról

„Már hallottam a makrobiotikáról, amikor kiderült a betegségem.

Gyorsan kellett dönteni, és – mivel nyitott voltam a változtatásokra és a makrobiotika gyógyító hatása meggyőző tudott lenni a számomra a drága sógornőm által – segítségül elfogadtam a pránanadival együtt, mint alternatív kiegészítő gyógymódot.

Nagyon meg akartam gyógyulni, s ezért igyekeztem én is mindent megtenni!

Felkészülés makrobiotikával

„Az étrendem átalakításához nagyon sok segítséget kaptam az én „kis angyalkáimtól” (Erzsike, Szilvia, Marika, Éva…) személyesen, telefonon, valamint könyvek formájában is. A műtét előtti időszak alkalmas volt arra, hogy az alapokat megtanuljam és felkészüljek a kórház alatti és utáni tennivalókra, s hogy megismerjem, megértsem a makrobiotika lényegét.

Meg kellett tanulnom újra főzni: egészségesen, új, eddig részben ismeretlen alapanyagokból. Se hús, se cukor, se tejtermékek, se tojás! Se glutén! NA NE!

Mit lehet ezek nélkül előállítani, amit élvezhető ételnek neveznek és benne van minden fontos tápanyag, amire a szervezetünknek szüksége van?? Én ugyanis nagyon szeretek enni!

Az első nagy lendületet a budapestii Makrobiotika Intézettől rendelt háromfogásos menü adta. Kipróbáltam, hisz akkor még néhány gluténmentes gabonakásán kívül nem sok mindent tudtam elkészíteni magamnak. „Feneséges” volt!  Leves, főfogás, desszert. Az a sütőtökkrémes!!!…..Na, ekkor már biztosan tudtam, hogy ezt én meg akarom tanulni elkészíteni!”

A műtét alatt is makrobiotika

„Kedvemet megerősítette, hogy az elfogyasztott makrobiotikus ételek és italok hatására energikusabb, teherbíróbb lettem! Nem voltam fáradt, elesett, sem napközben, sem este, a tünetek eltűntek ill.a fájdalmak alábbhagytak, szinte teljesen megszűntek! Nem jelentett gondot saját magam és a párom ellátása, a háztartási munkák elvégzése! (ekkor már táppénzen voltam)

A személyre szabott, betegségre specializált menü összeállításában táplálkozástudományi szakember segített a műtétet követően is egy ideig. Készséges segítőkben azóta sem szenvedek hiányt! Ezúton is nagy-nagy köszönet érte!

Amellett, hogy ez idő alatt sok újat tanulhattam/tanulhatok, kiélhettem /kiélhetem kreativitásomat is a konyhában! Szükség is van rá, mert speciális helyzetemben a repertoár csak ennek segítségével növelhető! Ma már sokféle ételt el tudok készíteni, kedvenceim a frankfurti leves füstölt tofuval, csicsókával, a zöldséges tempuratészta-karfiolos kölessel, ubi-jégcsapretek salival, valamint a meggypuding, darabolt mandulával, vagy/és dióval megszórt köles ágyon, karobos hajdinagolyó…és még sorolhatnám!

Mindezeknek és annak a mérhetetlen szeretetnek (ami körülvett) köszönhetően, az állapotomhoz kapcsolódó lelki terhet is sokkal könnyebben viseltem!”

Műtét után kötelező a makrobiotika

„Az azonnali teljes átállás, a töretlen makrobiotikus étkezés és egy újfajta gondolkodásmód meghozta az eredményét! Szemmel láthatóan gyors volt a műtét utáni erősödés, a lábadozás időszaka lerövidült, s nem okozott gondot a WC-re járás sem! A műtét után nem volt szükség utókezelésre, csupán megfigyelést írtak elő!

Most már azt szeretném elérni, hogy a makrobiotika ne csak egy étrend legyen a számomra, hanem egy hosszú élettel kecsegtető életformává váljon! Ezen a téren van még mit tennem, de biztos vagyok benne, hogy megéri!

A makrobiotikának és a pránanadinak köszönhetően úgy voltam beteg, hogy szinte észre sem vettem!

Köszönet minden segítőmnek!”

Csilla (54éves) Egerből

A makrobiotika tudománya minden Nyíregyházán és környékén élőnek elérhető egy kattintással csupán: https://tisztan-termeszetes.hu//makrobiotikus-etelrendeles/

Szólj hozzá!