Édes (vagy inkább rémes?!) élet – a cukorbetegség világnapjára

Tények:

• A világon jelenleg kb. 415 millió ember érintett diabéteszben, és számuk évente nagyjából 7 millióval nő.
• A világon összességében jóval több ember halálát okozza a diabétesz, mint az AIDS, a malária és a TBC együttvéve.
• Magyarországon nagyjából 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg él, akiknek több mint 90%-a 2-es típusú cukorbetegséggel küzd.
• Megfelelő életmód kialakításával a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők közel 70%-a megelőzhetné vagy késleltethetné a betegség kialakulását.
• Egy 2010-2011-ben háziorvosok bevonásával végzett országos szűrés során a vizsgáltak között 15%-ban találtak korábban nem ismert csökkent glükóz-toleranciát.
• Aggasztó jelenség, hogy a 2-es típusú cukorbetegség megjelenése egyre fiatalabb életkorra tolódik, melynek hátterében nagy valószínűséggel elsősorban az elhízás áll.

(Az adatok forrása: Táplálkozási Akadémia 9. évfolyam, 11. szám)

Vércukor szabályozás röviden

Eszünk, majd emésztünk, s közben a táplálékban található szénhidrátok egyszerű cukrokra bomlanak.

A vércukorszint szabályozása alapvető fiziológiai folyamat a szervezetben. Agyunk 90%-ban a vérben keringő cukorból nyeri az energiát.

Az inzulin egy hormon, amit a hasnyálmirigy a vércukorszint emelkedésével termel. A vércukorszint emelkedése így inzulintermelés növekedését váltja ki. Az inzulin a vérből a sejtekbe juttatja a cukrot, tehát csökkenti a vérben lévő cukor szintjét. A máj, az agy és a vese kivételével az összes sejtnek, legfőbbképpen az izomnak inzulinra van szüksége, hogy cukorhoz jusson.

Minél magasabb a vércukorszint, annál több inzulin termelődik, és annál gyorsabban csökkenti a vércukorszintet.

Hosszan tartó túlzott szénhidrátbevitel esetén az inzulin-érzékelő receptorok elfáradnak, és a cukor nem tud a sejtbe jutni. Így magas marad a vércukor- és az inzulinszint, mely 2-es típusú cukorbetegséget jelent.

Ha a hasnyálmirigy nem tud több inzulint termelni, magas lesz a vércukorszint, viszont nincs inzulin, ez az 1-es típusú cukorbetegség.

Miért fontos ez?

Mert, hogy hogyan érzed magad egy nap, az gyakorlatilag az étkezésedtől függ. Nemcsak a sok édességtől leszel cukorbeteg, hanem a helytelenül összerakott ételkombinációktól is, melyek csak terhelik, terhelik a szervezetedet. Ő pedig előbb vagy utóbb, de benyújtja a számlát. Mutatom.

Ha ezt eszedckuros süti

reggeli:  péksütemény kávé vagy rántotta kenyérrel

ebéd: krumpli/rizs/tészta husival savanyúsággal vagy husi salátával

vacsora: virsli/kolbász kenyérrel, mustárral vagy vajas kenyér lekvárral/felvágottal

Étkezések között: kávé, energiaital, cukrozott gyümölcslé/szénsavas „üdítő”.

Rengeteg szénhidrát, melyet nem tud felhasználni a szervezet, ezért raktározni fogja. Rost alig van, ami lassítaná a tápanyagok felszívódását. Fehérje önmagában (husi) vagy csak nyers salátával fogyasztva növeli a vér inzulinszintjét, még lejjebb nyomja az éhes ember alacsony vércukor szintjét. A zsíros étel (husi/tej/tejtermék kombó) magas kalóriatartalmú, feldolgozott gabonatermékkel (tészta, kenyér), krumplival fogyasztva szintén nem kedvez a vércukorstabilitásnak. A vércukorszint gyakorlatilag már reggel kizökken, majd egész nap ide-oda ugrál, óriási stresszt okozva ezzel a szervezetnek.

Így érzed magad: már megint éhes vagyok (pedig még csak nemrég ettem), ideges is vagyok (csak tudnám, mitől), és folyton álmos, nincs időm semmire, nem haladok, mindenki csak megbánt, ma sem aludtam valami jól, már megint arcüreggyulladásom van…

Ha ezt eszedsült körte

reggeli: zabkása vagy teljes őrlésű kenyér, növényi pástétom, zöldség

ebéd: vörös lencse szószos tönkölytészta sült barna rizsgolyóval káposzta salátával vagy csicseriborsós savanyú káposzta, kölessel

vacsora: körözött puffasztott rizs/kukoricaszelettel, zöldségekkel vagy tortillatekercs zöldségekkel, növényi pástétommal

Étkezések között: víz, gyógynövényes tea, frissen facsart gyümölcs/zöldséglé.

A reggeli gabona fogyasztása magas rosttartalmával segíti a tisztítást, hamarabb áthalad a tápcsatornán, nem zárja el az utat további ételeink előtt. A teljes egész gabona (barna rizs, köles, hajdina ) sokkal lassabban jut a gyomorból a bélbe, ezért még plusz édesítővel (pl. rizsszirup) is stabilabb marad a vércukorszint, ezért nem kell fél-1 óra múlva már serkentőkhöz nyúljunk. A többi étel is rostban gazdag, a sózott, ecettel, citromlével meglocsolt saláta, savanyúság segít az emésztésben és a vércukorszint stabilizálásában is.

Így érzed magad: minden okés, ma is szép napunk van, mindent megcsináltam, amit akartam, és milyen kedves volt ma mindenki velem, még este a gyerekekkel is játszottam, jól érzem magam, jókat alszom, és tényleg, már milyen régen nem is voltam beteg…

Ne a megszokásod vezessen! Nemcsak a habos-fodros-csábító az édes, hanem az alma, a körte, a sütőtök, az édesburgonya, a petrezselyem,a sárgarépa, a csicsóka stb. Ne vezesd félre az ízlelőbimbóidat!

Az ingadozó vércukorszint hatásai

• álmosság, fáradtság, koncentrációs képesség hiánya, kedvetlenség, elesettség érzés (magas inzulinszint következtében a cukor gyorsabban jut a sejtekbe, vagyis csökken a vércukorszint (hypoglikémia) és jöhet a süti, csoki, kóla, kávé, energiaital, vagyis újra cukorbomba a vérbe, mely emeli az inzulinszintet, ismét éhség, álmosság, dekoncentráltság
alvásproblémák
• állandó megfázások, visszatérő betegségek
gyulladások a szervezetben
• elhízás, hiszen a fel nem használt cukor elraktározódik
• magas koleszterinszint
• nem vagy nagyon nehezen indul be a fogyás: az inzulin bezárja a zsírraktárakat
• magas vérnyomás, szív-, érrendszeri betegségek: az állandóan magas cukor az erek falára rakódik
korai öregedés(!), mely a közérzetünkön, az életkedvünkön, a bőrünkön is meglátszik

Megoldások:sült tök

• 3-4 óránként enni
• vércukor stabilizáló ételkombinációk fogyasztása
• összetett szénhidrátok előnyben részesítése (teljes egész gabonák, bab-, borsó-, lencsefélék)
• rostfogyasztás növelése (gabonák, zöldségek)
• sós, ecetes, citromleves nyers saláták, savanyúságok fogyasztása a főételhez
• természetes édesítők használata: friss vagy aszalt gyümölcsök, édes zöldségek (édes burgonya, sütőtök stb.), almasűrítmény, rizsszirup árpa-maláta szirup

Honnan tudod, hogy vércukorszinted okés?

• étkezéskor kellemesen elteltél
• étkezés után 1 órával nem vagy álmos
• étkezés után kifejezetten energikus maradsz
• étkezés után 4-5 óra múlva vagy csak éhes
• étkezések között nem tör rád nassolási roham
• ébredéskor nem vagy farkaséhes (nem úgy, hogy nem ettél 1 napja…)

Tudatos vércukorszint szabályozást kívánok! Mindennap!!

Ehhez recepteket, ötleteket itt találsz: https://tisztan-termeszetes.hu//kategoria/receptek/

Felhasznált irodalom:

T.Colin Campbell – Thomas M. Campbell II.: Kína-tanulmány

Fajcsák Zsuzsanna: A fogyás hét lakat alatt őrzött titkai

 

 

 

Szólj hozzá!