Mi a makrobiotika?

Történelmi áttekintés

„A makrobiotika a jó és hosszú életnek megfelelő életmód.” Michio Kushi

A kifejezést írásban először Hippokratésznél (Kr. e. 460 – Kr. e. 377 k.) találjuk meg. Egyik tanulmányában egy fiatal emberekből álló csoport leírására használja ezt a szót, akik egészségesek és várhatóan hosszú életűek lettek. Később más klasszikusok, pl. Hérodotosz, Arisztotelész, Galenus is használták a kifejezést már kibővített jelentéstartalommal.

A makrobiotika a XIX. század végén és a XX. század elején született újjá Japánban és indult el hódító útjára. Szagen Isicuka (1850 – 1909) és Jukikazu Szakurazava (1893 – 1966), két japán pedagógus súlyos betegségekből gyógyították ki magukat úgy, hogy a modern, finomított ételekről áttértek a hántolatlan rizsből, miszó levesből, tengeri füvekből és más hagyományos ételekből készült étrendre.

Szakurazava George Oshawa néven ismertette tanait Európában, majd visszatért Japánba, s kidolgozta a makrobiotika ma is ismert alapjait. Michio Kushi (1926 – 2014) a II. világháború után találkozott Szakurazával, s tanainak hatására úgy döntött, hogy életét ennek a tudománynak szenteli. A 2014-ben elhunyt Kushi professzor (aki 1949-től az Amerikai Egyesült Államokban élt) a nemzetközi makrobiotikus és természetes egészségőrző mozgalom vezetőjeként vált ismertté, ő az 1978-ban létrehozott Kushi Intézet alapítója, melynek több európai központja is van (Amszterdam, London, Antwerpen). Ezekben a központokban makrobiotikus tanárokat, tanácsadókat, szakácsokat képeznek. Hazánkban 2004 óta működik Budapesten a Sebestyén Szilvia által alapított Első Magyar Makrobiotika Intézet.

A makrobiotika ígérete

 

A makrobiotika az egészség visszaszerzésének és a betegségek megelőzésének útja természetes táplálkozással.

Egy növényi alapú étrend, melynek alapja a teljes, finomítatlan gabona-zöldség-hüvelyes kombináció. Ezt egészítik ki a tengeri füvek, a természetes édesítők (rizsszirup, árpa-maláta szirup, almasűrítmény, aszalt gyümölcsök), kevés hal, gyümölcs, a savanyúságok (az emésztés segítésére), természetes ízesítők (só, szezámsó, fűszerek, miszó, szójaszósz, rizsecet, ume ecet és paszta) az olajos magvak, a diófélék és tiszta italok (tisztított víz, natúr teák, zöldséglevek).

Arra kell törekedned, hogy ételeid többségében helyi termesztésű, szezonális alapanyagokból készüljenek! Az összetevők gondos megválasztásán túl fontos a kíméletes főzési és sütési technológiák alkalmazása: párolás, pirítás, gőzölés, blansírozás, lassú főzés, kuktában főzés. Ha teheted, részesítsd előnyben a gáztűzhelyen főzést, és használj természetes alapanyagokból (rozsdamentes fém, zománc, agyag, fa, üveg stb.) készült edényeket, serpenyőket, konyhai kiegészítőket!

A napi makrobiotikus alapanyagokat és arányokat a következő ábra mutatja neked:

makrobiotika_ételpiramis

Forrás: Kushi Intézet

 Nem erőltet ránk egységes étkezést. Az alapelvek adottak, melyeket mindenki aszerint formálhat magára, hogy hol él, hány éves, férfi vagy nő, mit dolgozik, mennyit sportol, mit szeretne a segítségével elérni. Kb. az ókortól a XV. századig tartó időszak étkezési kultúráját tartja követendőnek, melyet tudásunknak, tudatosságunknak, tapasztalatainknak, kreativitásunknak megfelelően kombinálhatunk a modern kor lehetőségeivel.

A makrobiotika a jin és a jang (a világot meghatározó 2 egymással ellentétes, mégis egymást kiegészítő minőség) egyensúlyán alapszik. Azt tanítja, vegyük észre, ha túlságosan jin (idegesség, depresszió, hiperaktivitás, önteltség) vagy jang (lassúság, fáradtság, túlterheltség, merevség) állapotban vagyunk, fogyasszunk ellentétes minőségű ételeket, melyek segítenek kiegyensúlyozni minket! A természet gazdagon ontja magából a táplálóbbnál táplálóbb ételeket, nincs más dolgunk, mint bizalommal el (be)fogadni őket.

Diéta vagy életfilozófia?

A makrobiotika nem csak egy diéta és nem csak a súlyodról szól, sokkal inkább arról, hogyan teremts egyensúlyt az életedben. Egy egészséges, emberközpontú, tartósan fenntartható életmódot ígér azoknak, akik nemcsak az életszemléletükben, hanem az ételválasztásukban is tudatosak.

Az étrendnek csak jótékony hatásai vannak, és jóval megengedőbb, mint amilyennek elsőre tűnik. Megválaszthatod, hogy csak kúraszerűen fogyasztod az ételeket, az étrended alapja 80%-ban ez, vagy teljesen „makrobiotikusan” élsz.

Attól függően, hogy diétaként vagy életfilozófiaként tekintesz rá, más-más hatást várhatsz el tőle. Táplálkozásod meghatározója lehet a makrobiotikus alapanyag választás és ételkészítés, és van lehetőséged meglátni és követni a mögötte lévő filozófiai, spirituális tartalmakat is.

Ha egészségesen akarsz étkezni, a makrobiotika tökéletes választás neked. Úgy táplálkozhatsz, hogy közben nem hízol, egyre energikusabb leszel, békésebb magaddal és a világgal.

A növényi alapú étrend ezenkívül tökéletes támogatója lehet szinte minden egészségkihívásnak, pl.diabétesz, magas vérnyomás, magas koleszterinszint, bőrproblémáknak, a szív-és érrendszeri betegségek, pajzsmirigy problémák, daganat.

Miért makrobiotika?

Megszámlálhatatlanul sok diétás ajánlás van ma napjainkban és óriási mennyiségű információ az egészséggel és a táplálkozással kapcsolatban.

A makrobiotika lényege, szerintem, a tiszta és természetes ételek fogyasztása, melyek feltöltik a szervezetet a szükséges tápanyagokkal, miközben megtisztítják azt a salakanyagoktól, melyek gyengítik az immunrendszert. Ez a tisztító „eljárás” kicseréli a vért, így a szervezet öngyógyító képessége maximálisan működni tud. Lehetőséged nyílik ismét összekapcsolódni a testeddel, a lelkeddel, önmagaddal, az univerzummal, és megteremtheted végre azt az életet, amire  mindig is vágytál. Mert az ember természetes állapota az EGÉSZség.

Az emberek sokszor a gyógyulásukat, az életük megváltozását keresik a makrobiotikában. Azonban a problémáidat nem az egészséges étkezés fogja megoldani, hanem Te magad. A gyógyulás akkor következik be, amikor változtatsz, mert belefáradtál a szenvedésbe, abba, hogy az élet nagyon fáj. Amikor eljön a pillanat, és meglátod, ezzel a hozzáállással csak rosszat teszel magadnak, akkor fogsz meggyógyulni. Érezni fogod magadban az erőt és a lehetőséget, hogy meggyógyítsd magad. És akkor elhiszed, hogy vannak alternatívák a betegség legyőzésére és az egészséges életmódra gyógyszerek nélkül is. (Ahogy ez az állatoknál is kiválóan működik.)

Kinek való és kinek nem?

Talán nem fog „használni” Neked vagy az ismerősödnek, de biztos, hogy tudnod kell róla, meg kell ismerned, hogy ha eljön az idő, legyen alternatívád!

A makrobiotika csak az alapvető irányokat határozza meg számodra, melyet aztán fantáziád, kreativitásod szerint illeszthetsz a saját életedbe. Mindezt kötetlenül, szabadon, erőszakmentesen, és attól a félelemtől mentesen, hogy bármikor is a Sors, az Univerzum ítél téged betegségre.

A klasszikus makrobiotikus diéta megengedi a halfogyasztást, odafigyel az alacsony só- és zsírbevitelre, előnyben részesíti az összetett szénhidrátokat, nem használ finomított, feldolgozott alapanyagokat, így tökéletes alternatíva lehet a hagyományos, a vegetáriánus és vegán étrenden élőknek is.

Biztonsággal beilleszthető a tej-, tojás-, cukor-, glutén- vagy húsmentes diétába is, és kiváló lehetőség akkor is, ha egyszerre többféle diétát kell tartanunk.

Szólj hozzá!